| Szívből adott ajándék
Egy régi monda szerint, egy fiatalember a sivatagon átkelve rábukkant egy kristály tiszta vizű, csodálatos forrásra. A víz olyan édes volt, mint a méz, így megtöltötte vele a kulacsát, hogy vigyen belőle a tábor egyik bölcs tanítójának. Négy napi gyaloglás után megérkezett a táborba, s átadta a vizet az agg bölcsnek. A mester ivott belőle, kedvesen mosolygott majd hálásan megköszönte a finom, édes vizet. A fiatal férfi boldogan tért haza a falujába.
Később, a mester adott a vízből egy másik növendékének is, aki kiköpte mondván, hogy szörnyű íze volt. Nyílván a régi kulacs áporodott ízét átvette a víz. A tanítvány megkérdezte a tanítót: „Mester, a víz állott volt. Miért tettél úgy, mintha finom lett volna?"
Erre a mester így felelt: „Te csak a vizet kóstoltad. Én az ajándékot. A víz csak egy kedves gesztus közvetítője volt, aminél nincs édesebb. A szívből adott ajándék szívből jövő hálát érdemel!”
 Legjobban talán akkor értjük meg ezt a tanulságos mesét, amikor kis gyermekektől kapunk ártatlan ajándékokat. Agyagtálka vagy tésztából fűzött karkötő; mindegy, hogy mit kapunk, a természetes és jó válasz őszinte hálánk kifejezése, mert értékeljük az ajándék mögött rejlő kedves szándékot.
A hála nem mindig jön magától és természetesen. Sajnos, a legtöbb gyerek és sok felnőtt is inkább magát a kapott dolgot értékeli, mintsem a érzést amit az megtestesít. Nem szabad megfeledkeznünk a hála érzéséről és annak kifejezéséről, és erre gyermekeinket is meg kell tanítani.
A szívből adott ajándék végül is nem más, mint maga a szív ajándéka.
Michael Josephson
|
